Eltelt több, mint egy hónap, mióta kimondta a szakítást és, hogy azt az embert választja, akivel 4 évig "se veled, se nélküled" viszonyban voltak.
1 hét után jött a hívása, hiányzom, benne vagyok a lelkében, nem tud kitörölni.. majd az sms-ek, hívások, összefutások sűrűsödtek.. Addig, amíg kimondta, hogy engem választ. Adjak neki időt, amig lezárja a kapcsolatát, az üzleti ügyeiket, mindent, ami vele kapcsolatos.
Az elmúlt 1 hónap alatt úgy küzdöttem érte, ahogy a legtöbb ember nem képes: némán. Sem sms, sem hívás, sem e-mail. Összeszorított foggal, lekötözött kezekkel és lábakkal harcoltam érte. Mondta sírva, mondta nevetve, mondta hozzámbújva, mondta csókolva, mondta telefonban, hogy vissza fog jönni. Csak várjak.
Mivel egy házban lakunk, hatalmas fájdalom volt látni, ahogy a pasi hazahozza, vagy hogy nem alszik otthon a hét legtöbb napján.. De összeszorított foggal vártam tovább, mert hittem.. magunkban és hittem benne. Bölcs és látó voltam, aki tudja, milyen az igaz szerelem. Hittem benne, hogy ő is megtalálja a hozzám visszavezető helyes utat..
Eltelt 1 hónap.
Összefutottunk és megkértem, beszéljünk. Elmondtam, mennyire hatalmas lelki fájdalom ezt végigélnem, függetlenül attól, hogy erős, szívós és kitartó vagyok, "de egyszerűen nem úgy néz ki, hogy tudnád, mikor jössz vissza, hogy tudnád, visszajössz-e egyáltalán..-mondtam. Ennél a helyzetnél már az is jobb, ha tudom, hogy nem érdemes várnom." Mindketten könnyes szemmel átöleltük egymást, majd rámnézett: "Nem szeretném látni, hogy így szenvedsz. Ne várj rám.." Hozzátette azt is, hogy pontosan tudja, hogy mellettem a helye és az a kapcsolata időleges. Ránéztem, ingattam a fejem és azt mondtam: "Soha nem fogsz visszajönni. Őszintén szeretném, hogy boldog legyél. Hát legyél.." és elbúcsúztam tőle.
Bölcs és látó voltam, aki tudja, milyen az igaz szerelem. Önzetlen. És most számomra: egyoldalú.
Költözöm. Onnan el. Próbálja meg, adjon bele mindent, legyen boldog. Nem fogok az útjában állni, még egy összefutás szintjén sem. Leírhatatlan érzés a tudat, hogy létezik a híres "nagy Ő".. És én ezzel a tudattal élem le az életem. Nélküle.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
roxen 2008.09.26. 10:07:27
Sajnos pont ebben a cipőben járok és mélységesen átérzem a fájdalmat!
roxen 2008.09.26. 10:37:14
Tudom, milyen érzés végigszenvedni minden napot, percet, pillanatot! Amikor az agyadban csak ezek a gondolatok kattognak, amikor minden lélegzetvételedben még benne van az, akit a világon a legjobban szerettél! Mindent megtettél és megtennél érte még most is, amikor ő már nem kér belőled! Tudom milyen érzés, ha nem érintheted meg, pedig csak egy karnyújtásnyira van tőled! Tudom, mert ezzel telnek a napjaim és már lassan az őrület határán vagyok!
poliakril 2010.09.08. 13:24:35