Szerelmi csalódás

Elvesztettem a motivációm.

Elköltöztem. Legfőképpen azzal a céllal, hogy ne álljak a boldogságának útjába, ugyanakkor az is közrejátszott a döntésemben, hogy nem szerettem volna többet látni őket együtt.

Közös ismerősünk elmondása alapján nagyon megviselte az információ, hogy elköltöztem.. "Minden nap gondol rám, szeret, de neki ezt a lépést meg kellett tennie és azon van, hogy majd visszajöjjön hozzám. Tudnom kell - mondja -, hogy ezt miért tette meg és tudja, hogy ez időleges csupán."

3 hét múlva felhívott, de már nem vettem fel. Egy nappal később újra hívott, szintén nem vettem fel. Este nem kijelzett számról hívott, amibe viszont belefutottam.. Nem voltam kedves vele, le is döbbent ezen, elmondtam, hogy majd én eldöntöm, hogy felveszem-e neki, vagy sem, soha ne próbáljon meg többet így hívni. Miért hívsz? - kérdeztem. Hogy elmondd, hogy mit csináltok az emberrel? - kösz, erre nem vagyok kiváncsi. Hogy elmondd, hogy nem tesz boldoggá? - kösz, de ezt tudtuk az elejétől fogva, így erre sem vagyok kiváncsi. "Beszélni akarok. Rólunk.." - Milyen RÓLUNK?! - kérdeztem. Nincs rólunk, de döntöttél, vállald a döntésed ódiumát, nem kívánok a barátod lenni, barátaid ugyanis vannak, ha jól tudom.. Ha akarsz mondani valamit, írd le.." és letettem.

Teltek a napok és hallom minden nap, hogy a közös ismerősünknek könyörög, hogy hasson rám és tudjunk beszélni. Még az új lakáshoz is odajött, kiváncsi volt, hogy hova költöztem.

Gyönyörű szavakat hallok az ismerősünktől nap mint nap, "mindig rám vágyott, én egy főnyeremény vagyok, minden nap ott vagyok a lelkében és a szívében, pontosan tudja, hogy mellettem a helye, pontosan tudja, hogy vissza fog jönni."

Gyönyörű SZAVAK.

Névnapján felhívtam, mire ő elsírta magát, el sem hitte, hogy felhívom.. Egy óra beszélgetés és aranykeretes, csillogó szavak után nyilvánvalóvá tette, hogy valóban vissza akar jönni, adjak neki esélyt.. Egy hét múlva, több, hosszú telefonbeszélgetés után találkoztunk két nappal azelőtt, hogy én a Föld túloldalára utaztam volna üzleti okból egy hétre. Vissza akar jönni, higgyem el, retteg attól, hogy elutasítom, zokog, amiért nem viszonzom, hogy hozzámér, hogy megfogja a kezem, hogy át akar ölelni.. 

Aznap többször is beszéltünk telefonon, enyhülni láttam magam is, kezdtem hinni benne, hogy ezek nem pusztán szavak.. A mamájával is beszéltem, ők jelképesen a nevemmel ellátott polókkal és transzparensekkel drukkolnak mellettem.. Másnap, utazásom előtti napon is összefutottunk, akkor már engedtem, hogy megöleljen, amikor hatalmas zokogásban tört ki, remegett az egész kis teste, "melletted szeretnék ébredni minden reggel" - mondta. "Egy hét múlva, mire hazajössz, már nem leszek vele, ha gondolod, kimegyek eléd a reptérre, egy hét múlva végre újra együtt leszünk.."

Elkezdtem hinni neki, elkezdtem újra látni magunkat együtt, elkezdtett óvatosan, de szárnyalni a lelkem.. Végre kaptam egy időpontot, végre itt a finish.

Kint elhagytam a telefonom, így e-mailen leveleztünk.

Távolságtartónak tűnt. Nem is utalt arra, hogy mi lesz, ha hazatérek, megbetegedett, lázas. Felhívtam a hotelből, hogy hogy van, kitértünk a dologra is.. döntött.

Nem jön vissza. El fog menni pszichiáterhez, mert nem érti saját magát sem, de úgy érzi, ez a helyes döntés, hiszen 4 évig küzdött ezért az emberért. Költői kérdésként feltettem neki: "miért is gondolod, hogy ami az első 3 hónapban nem igazán működik, az majd hirtelen elkezd remekül működni és te boldog leszel? Miért is kellett engem újra visszarántanod ebbe az egészbe és áltatnod?" ...

Nem kívánom senkinek azt az éjszakát, messze a távolban, messze mindentől, csak én és a fájdalom.

Vége. Nem szeretnék vele többet beszélni. Soha. Értelmezhetetlen volt az elmúlt 3 hónapban a viselkedése, értelmetlenül kaptam tőle 3 alkalommal is óriási pofont. Nem kérek többet, elég volt.

Mi ebből a tanulság, amit egy életre le kell vonni? A legszembeötlőbb: ha valaki azt mondja neked, várj, hidd el, el FOGOK jönni, vissza FOGOK hozzád jönni - NE VÁRJ. Itt nem a jövő, hanem a múlt lenne a helyes igeidő.

Az egyetlen helyes mondat ez lett volna: visszajöttem.

Eltelt több, mint egy hónap, mióta kimondta a szakítást és, hogy azt az embert választja, akivel 4 évig "se veled, se nélküled" viszonyban voltak.

1 hét után jött a hívása, hiányzom, benne vagyok a lelkében, nem tud kitörölni.. majd az sms-ek, hívások, összefutások sűrűsödtek.. Addig, amíg kimondta, hogy engem választ. Adjak neki időt, amig lezárja a kapcsolatát, az üzleti ügyeiket, mindent, ami vele kapcsolatos.

Az elmúlt 1 hónap alatt úgy küzdöttem érte, ahogy a legtöbb ember nem képes: némán. Sem sms, sem hívás, sem e-mail. Összeszorított foggal, lekötözött kezekkel és lábakkal harcoltam érte. Mondta sírva, mondta nevetve, mondta hozzámbújva, mondta csókolva, mondta telefonban, hogy vissza fog jönni. Csak várjak.

Mivel egy házban lakunk, hatalmas fájdalom volt látni, ahogy a pasi hazahozza, vagy hogy nem alszik otthon a hét legtöbb napján.. De összeszorított foggal vártam tovább, mert hittem.. magunkban és hittem benne. Bölcs és látó voltam, aki tudja, milyen az igaz szerelem. Hittem benne, hogy ő is megtalálja a hozzám visszavezető helyes utat..

Eltelt 1 hónap.

Összefutottunk és megkértem, beszéljünk. Elmondtam, mennyire hatalmas lelki fájdalom ezt végigélnem, függetlenül attól, hogy erős, szívós és kitartó vagyok, "de egyszerűen nem úgy néz ki, hogy tudnád, mikor jössz vissza, hogy tudnád, visszajössz-e egyáltalán..-mondtam. Ennél a helyzetnél már az is jobb, ha tudom, hogy nem érdemes várnom." Mindketten könnyes szemmel átöleltük egymást, majd rámnézett: "Nem szeretném látni, hogy így szenvedsz. Ne várj rám.." Hozzátette azt is, hogy pontosan tudja, hogy mellettem a helye és az a kapcsolata időleges. Ránéztem, ingattam a fejem és azt mondtam: "Soha nem fogsz visszajönni. Őszintén szeretném, hogy boldog legyél. Hát legyél.." és elbúcsúztam tőle.

Bölcs és látó voltam, aki tudja, milyen az igaz szerelem. Önzetlen. És most számomra: egyoldalú.

Költözöm. Onnan el. Próbálja meg, adjon bele mindent, legyen boldog. Nem fogok az útjában állni, még egy összefutás szintjén sem. Leírhatatlan érzés a tudat, hogy létezik a híres "nagy Ő".. És én ezzel a tudattal élem le az életem. Nélküle.

Gondolom, nem meglepő, de a már tavaly is jól bevált asztrológust felkerestem ismét tegnap. Ő volt az, aki tavaly júliusban megmondta, hogy idén május végén, teljesen váratlanul berobban valaki az életembe.

Szekptikus vagyok enyhén, de mégis gondolom, hogy az energiák valahogy működnek. Nos, túl sok jóval nem kecsegtetett, év vége felé fel-le mozgások lesznek, de semmi biztos, februárban egy érdekes csillagállás lesz, de párkapcsolati szinten másfél év múlva lát stabilizálódást. Remek.. :-( 2 hét múlva újra megyek, mert tegnap az elemzésre csak negyed óra jutott, előtte magáról a történetről beszélgettünk és mivel tapasztalt hölgyről van szó, kiváncsi voltam a véleményére.

Már tegnap este elkezdett fájni a torkom, mára majdnem teljesen ki is dőltem, de még tartom magam. Nem lep meg, hogy a lelki gondom rámegy az egészségemre is..

Tavaly szeptemberben sikerült lezárnom véglegesen a kapcsolatom a gyermekes lánnyal és szeptember végén a város egyik legjobb társasházába költöztem, ami a lelki regenerálódásban igen sokat segített.

Jöttek-mentek a lányok, nem voltam érzelmileg involválva egyik kapcsolatban sem.

Május végén, megismerkedtem egy lánnyal a liftben, elkezdtünk beszélgetni, de már az első pillanattól kezdve forrt a levegő, berobbantunk egymás életébe. Diplomás, mély gondolkodású, szép, jól öltözött, kiegyensúlyozott családi háttérrel és velem azonos értékrenddel rendelkezik.

15 éves házassága utolsó két évében belebonyolódott egy kapcsolatba egy férfivel, tavaly el is vált, a férfi pedig a 10 éves kapcsolatából nem volt képes kilépni. A lány a tavalyi év második felében belement egy 7 hónapig tartó kapcsolatba, de már ez elején érezte, hogy ő nem az igazi.

Velem, az első pillanatottól kezdve úgy beszélt, hogy kétség nem fér hozzá, hogy élete szerelme vagyok, hozzám fog jönni, tőlem szeretne majd gyereket. A szüleinek 2 hét után mutatott be, az összes barátja szintén 2 hét alatt megismert. Én, a tavalyi mély sebemnek köszönhetően lassabban kezdtem felszabadulni a kapcsolatban, nem hittem el, hogy ilyen létezhet. Kerestem a szerelmem égen-földön, erre a házban találom meg..

Elutaztunk nyaralni, életünk legszebb, paradicsomi nyaralása után kérdések nélkül ment a kapcsolatunk 2 hónapig, bárki (értsd: bárki!) aki látott minket együtt, egyöntetűen azt az álláspontot képviselte, hogy nincs két jobban összeillő ember, minden szempontból. Ezt mi is így éreztük, a lány folyamatosan kommunikálta mint verbális, mint metakommunikáció, mind cselekedetek szintjén, hogy engem keresett egész életében és fantasztikus érzés, hogy végre megalkuvás nélkül szerethet valakit, megalkuvás nélkül tartozhat valakihez.

Naponta min. 10x hívott, életemben először nem csak én kényeztettem a lányt, hanem ő is meglepett ajándékokkal, bejött az irodámba ebédet hozva, megtett mindent, hogy érezzem, hogy szeret. Elkedztem valóban mélyen boldog lenni, kérdések nélkül, nem úgy, mint tavaly. Elkezdtem hinni benne azok alapján, ahogy hozzámállt, hogy valóban Ő életem párja. Nem aludtunk külön a két hónapban soha, ha lehet, lemondta a teniszt, vagy egyéb edzést, csak hogy hamarabb tudjon velem lenni.

Másfél héttel ezelőtt beteg lett és mivel nem kívánta átragasztani rám a kórt, lement a nyaralójukba a szüleivel, hogy ott gyógyuljon meg. Naponta beszéltünk szokás szerint, már-már unalmassá is válthatott a kérdésem, hogy segíthetek-e..

Tegnap hazajött és éreztem, hogy gond van. A 4 éves, se veled-se nélküled kapcsolata felhívta másfél hete, mert ráébredt, hogy neki a lány kell. Kirakta 10 éves kapcsolatát és csak őt, a páromat akarja. Ez betegítette meg tehát, ettől hányt, ettől ment a hasa és volt migrénje volt folyamatosan. Tudta, döntenie kell.

Tegnap döntött. Őt választja.

Nem kell leírnom, hogy szétszakad a szívem. Életemben először megalkuvás nélkül, olyan kapcsolatban volt részem egy olyan lánnyal, akiről mindig is álmodtam. Kétség nem fér hozzá, hogy abban az esetben, ha nem őt választja, egy kiéletlen szenvedély, megéletlen sóvárgás maradt volna benne egész életen át, hiszen életükben először, 4 év után, felvállaltan és nyíltan lehetnek egymáséi.

Ezt mind értem. Azt viszont nem, miért kapom ezeket a leírhatatlan sérüléseket. Nem hibáztam a kapcsolatban, valóban villámcsapásként érő, mély érzelmeket felvonultató kapcsolat volt. Nekem Ő kell. Benne van a pakliban, hogy működni fog nekik, mint ahogy az is, hogy "lakva ismeri meg az ember a másikat" alapon kiderül, hogy nem passzolnak. Viszont ez a lány nem egy ugrálós, meggondolatlan típus, így alapvetően kétlem, hogy a közeljövőben szétmennének..

Döbbenten, leforrázva állok a történtek előtt, kérges szívem újra vérzik, hihetetlen mértékben fáj. Várok, mert várnom kell. Mi a véleményed?

Nagyon fontos tanulni a hibáinkból.

Szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az, hogy érzelmekben gazdag párkapcsolatban is tudjunk objektívek maradni és magunkat, illetve az adott szituációt objektíven nézni annak érdekében, hogy egy döntési helyzetben a lehető legjobbat hozzuk ki, a lehető legkisebb fájdalmat okozva a másiknak, vagy magunknak.

Ha már egyszer ki kell lépnünk a kapcsolatból, értelmetlen tovább húzni, ugyanis ezzel a gyógyulási időt toljuk ki, illetve hátráltatjuk a potenciális jövőbeni új, boldog kapcsolatot hozó partnerrel történő megismerkedést.

Rég nem írtam. Azt szerettem volna, hogy nézzük meg az idő távlatából, mi is a helyzet.

2 hónappal ezelőtt ráébredtem, hogy még ha vele is maradnék, csak ideig-óráig tartana ki mellettem, hiszen ő -sajnos- nem egy kitartó, érzelmes típus. Megálltam a tükör előtt és feltettem a kérdést magamnak: "Kinek hazudsz?" Magamnak hazudtam..

A legfontosabb, hogy magunkat ne verjük át, ne csapjuk be.. Rá kellett jönnöm, hogy soha nem szeretett úgy, ahogy én, sőt, úgy érzem, soha nem szeretett, az egészet aggyal csinálta végig.

Létrehoztam neki egy vadonatúj, hófehér múltat, egy új, csillogó hivatkozást, amitől ő több lesz az új pasik szemében. Hiszen engem már úgy emleget, mint a "férjét", mint a "gyermeke apját" - és valljuk be; ha valaki így aposztrofál egy embert, akkor nem kérdezünk bele: hm.. és volt előtte még 2 házasságod? És ki a gyerek apja? Nem. Szépen, ügyesen létrehoztam neki egy csodaszép múltat, ami kitörölte a valós múltjának szennyét.

Ahogy hallom, most egyszerre 6 férfi "ül a hintában": egy sportmanager, egy neves politikus, egy informatikai cég első embere, egy olasz és egy svájci üzletember és.. persze megvan még a pasi, akivel engem csalt.

Ha igazán "szerelmes" lett, ahogy ő mondja, akkor hogyan képes mellette még 5 férfival is lefeküdni, vacsorázgatni, szerelmes sms-eket váltani, hétvégézni..? Nem. Ő beteg ember. Nem tudja azt a mély, mindent elsöprő érzelmet átélni, amit én tudok, vagy akár Te, kedves olvasó. Nem kitartó, nem érzelmes ember. De nem hibáztatom őt ezért, mint ahogy nem hibáztathatjuk az autistát sem a betegségéért. Én sajnálom őt. Sajnálom és szomorú vagyok, mert olyasmiben hittem, ami már az első másodpercben nem volt igaz...

Pénteken elköltöztem. Ő folyamatosan mondta, hogy az egész célja már nem érvényes, hiszen már megvalósult, miszerint ráébredt arra, hogy én kellek neki, nálam jobbat nem talál, hiányzom neki és velem akar élni. Pénteken többször kérte, hogy ne menjek el.

Éjjel belázasodott nagyon a kisfi(unk) /??/ , hajnalban hívott és sms-t is küldött, amit reggel kaptam meg, mert kikapcsoltam magam. Hívtam, hogy mi történt és mesélte, hogy egész éjjel fent volt, hideg borogatást adott neki, stb. Nincs otthon már gyógyszer, ezért elmentem és vittem nekik. Kérte, hogy maradjak, de "el kellett mennem.." Estefelé visszamentem, mert nagyon belázasodott. A párom kérte, hogy aludjak ott, de megvártam míg elalszanak és - bár nem volt könnyű - elmentem. Vasárnap ebédet, az egyik kedvencemet főzte, áthívott. Nagyon jól éreztem, éreztük magunkat, kérte, hogy jöjjek végre vissza haza, nincs értelme az egésznek, neki nem kell más, ráébresztette ez az egész, hogy mi a valódi érték az életben, nem lesz neki jobb nálam, stb.. Ott aludtam. A szex is fantasztikus volt.

Ma többször mondta, hogy elege van, menjek vissza, nincs már ennek értelme. Találkoztunk a lakásban délben, ahova most költöztem és hihetetlent szexeltünk.. Beszélgettünk is: megmondtam neki, hogy abban az esetben, ha bejön az életünkbe a jövőben egy harmadik, vagy megcsókolja valaki, vagy akármi ilyen történik, én abban a pillanatban megszakítom vele és a családjával a kapcsolatot. Ő azt mondja, hogy nem lesz ilyen, de mivel semmi nem 100%-os az életben, ha valamikor ilyesmi történne, akkor is kezelni fogja a szituációt és nem hagyja, hogy ugyanebbe a hibába essen. Ha akár szerelmes lesz, akkor sem fog megcsalni, hanem befejezi előtte. De szerinte nem lesz, velem akar élni, engem akar, nem lesz ennél jobb kapcsolata...

Megtervezte az egész szeptembert már, mennie kell Sopronba, menjek el vele előző nap, hogy legalább akkor együtt legyünk. Mennie kell Münchenbe, menjek ki vele végig, pár órája meg is vette a saját pénzén a repjegyet nekem..

Elmondhatatlan jó érzés, hogy MOST ilyen. De.. később? Mi lesz akkor? Valóban így érez? Valóban ráébredt, hogy neki nálam jobb nincs? Valóban ráébredt, hogy ez a mély érzelem sokkal értékesebb, mint a fellángolások? Vagy a pasi nyúl volt és nem merte otthagyni a családját?

Olyan kérdések, amikre nem tudni biztosan a választ. Idővel megtudom. Adjak neki időt? Most úgy tűnik, hogy nem lenne rossz.. a szívem is ezt szeretné.. De mi lesz, ha megint átver?

Mi a véleményetek?

Tegnap este beszéltünk. Nyugodt, szép beszélgetés volt. Elmondta, hogy lezárta már azt az embert, mert rájött, hogy nálam jobbat nem talál majd. Választania kellett és ő a családját választotta. (Ez azért igen szép dolog..) Ráébredt arra, hogy azok fals érzelmek voltak, nem valós talajon nyugvó érzelmek, amiket a kapcsolatunk lejtmenete segített elő. Ráébredt arra, hogy nem várhatja el, hogy a párkapcsolata folyamatosan 100%-on égjen, ha 80%-on megy, az gyönyörű, mint ahogy a miénk ezen ment. Nem lesz ennél jobb. Ráébredt arra, hogy hiányoztam neki, mikor 5 napot Horvátországban voltam. Én mondtam neki, hogy elköltözöm, mert ezt kell tennem. Újra bújós volt, csókolgatós..

Este azt kérdezte, hogy lehiszem-e neki, ha azt mondja, hogy kíván. Elhittem és nagyon szépen zártuk az utolsó éjszakát..

Ma többször kért arra, hogy ne költözzek el. Azokat az érzéseket várta, amiket már most újra kezd érezni, így már ne menjek el.

Én úgy gondolom, függetlenül attól, hogy szívem szerint maradtam volna, hogy nem engedhetem, hogy kénye-kedve szerint játsszon velem és ha már kimondtam, hogy elmegyek, akkor tegyem is meg, így ma délután átköltöztem.

Még tegnap mondta, hogy októberig biztosan kiderül, hogy mi a mi utunk, de ő már most tudja, hogy mi lesz.

Jó érzéssel tölt ez az egész el, jó rézés volt azt hallani, hogy szerinte ez az egész azért kellett neki, hogy ráébredjen, hogy mit veszíthet el.

A baj az, hogy hasonlókat, ilyeneket már máskor is mondott. Most meg kell várnom (nem lesz könnyű várni), hogy ez hosszabb távon is így van-e...

Ma eldöntöttem. Elköltözöm, de abba a lakásba, ahová akkor költözött volna, ha nem jönnek vissza hozzám. Lehet, hogy furcsának gondoljátok, de ár-érték arányban ez a legjobb, de sajnos más is van mögötte. Egyszerűen így még nem kerül lezárásra a kapcsolatunk, ők maradnak abban a lakásban, amit én fizetek, én pedig átmegyek oda és meglátjuk, mi lesz. Lehet, hogy ez megoldás, lehet, hogy időhúzás. Az tény, hogy most nem maradhatunk egy fedél alatt.

Tegnap voltam annál az asztrológusnál, akinél ő járt. Szegény hölgy, nem tudta, mibe keveredett.. Meghallgattam, amit rólam mondott, majd elmondtam neki, hogy miért is jöttem hozzá. Ki miatt is vagyok most ki. Meglepődött nagyon, de a mondataim és a szomorúságom hatására ki tudtam belőle szedni az információkat. Tény, hogy egymásba szerettek azzal a 40 éves, kétgyerekes emberrel. Nem tervezte, nem szándékos volt, jött. Meg szerették volna élni ezt a mély érzelmet. Azt is mondta ugyanakkor a hölgynek, hogy ő a múlt héten már lezárta azt a kapcsolatot. Engem nagyon szeret, csupa pozitívat és jót mondott rólam. De az is tény, hogy most nem belém szerelmes. A hölgy állítja, hogy bár egyszer volt nála, de mivel többet elvileg nem jön és fel sem merült benne, hogy én ugyanahhoz az asztrológushoz megyek, így őszinte volt. Azt mondja a hölgy, hogy türelem, ő látja, hogy szeret. Idő. Megoldja az idő. Látja, hogy én nagyon szeretem és látja, hogy én meg szeretném oldani és higgyem el, ő is meg szeretné oldani velem. De most érzelmileg még máshoz kötődik. Mondtam, hogy ez "remek" hír, másba szerelmes, de engem szeret, mert hihetetlen jó ember vagyok. Szuper.. Azt mondta a hölgy, hogy mivel irántam mélyen érez, a szerelme visszahozható. Ha vissza akarom hozni. Ha őt akarom.

Tudjátok, nem értem, de őt akarom. Most elköltözöm, tegnap este bemondtam neki, nézett nagyon, ma telefonon beszéltünk és mondtam, hogy holnap du jönnek a költöztetők, elviszek 2 bútort. Elég, mert ott is van. Ma este beszélnünk kell mindenképp.

Hát beszélünk.

Elmenekültem a hosszú hétvégére

Nemrég jöttem haza Horvátországból. Elmenekültem rendezni a gondolataimat, habár ésszel nincs is kérdés, hogy mit tegyek. Nem az ész a probléma. A szív, az érzelmek, a mély kapocs, a múlt, a jövőképem/jövőképünk. Ez a fajta mély szerelmi csalódás 30 évesen úgy, hogy április végén házasodtunk össze, nagyon, hihetetlen mértékben megvisel. Leírhatatlan módon megvisel. Ez jár az agyamban folyamatosan, még akkor is, ha elvileg másra koncentrálok, vagy mással másról beszélek.

El kell költöznöm, el kell tudnom szakadni tőle, így kisebb lesz az esély arra, hogy még fájdalmat okozzon. A hétvégén egy balatoni fogadásuk és egy aug. 20-i fogadásuk is volt, ahol megfázott. Most nincs túl jól. Én sem. De nekem lassabb lesz a gyógyulás. A szomorú az egészben az, hogy még mindig reménykedem, hogy valahogy megoldódhat a dolog, pedig esély sincs rá..

Ma este elmegyek ahhoz az asztrológushoz, akihez ő is ment. Valószínű kapok tőle pár információt arról, hogy miket, milyen irányban kérdezett.. Kell ez még nekem..

Sajnos.

Szerda - reggeli beszélgetés

Ma reggel beszéltünk. Szerinte elviselhetetlen a légkör, feszült vagyok és szenvedek, ez így jóra nem vezet, lefogytam, rossz rámnézni. Nem tehet arról, hogy beleszeretett valakibe, de már nem találkozik vele, mondja. Az, ha mi ketten szétmegyünk, kizárólag miattunk és nem egy harmadik személyen múlik majd. Nem megoldás az, hogy egy fedél alatt lakunk együtt, el kellene költöznöm, és pár hónapon belül meglátjuk, hogy van-e értelme, visszatalál-e hozzám, vagy sem. Most nem tud átölelni, megcsókolni. Nagy gond, hogy hazahozom az önzőségem, úgy, hogy azt a kisfia is látja, látja, hogy szenvedek. Ez nem vezet semmi jóra. El kell döntenem, hogy mit akarok, mondja, mert ha őt, akkor bármi is van most, az lényegtelen, mert ha még 40 évet élek és azt elvileg együtt, akkor ez a pár hónap igazán semmiség. Akkor kiderül. Úgy nem fog tudni visszatalálni hozzám, hogy látja, hogy szenvedek, önző módon magamat nézem, ez nem hatalmas probléma, ebből én csinálok nagyot, ő visszajött hozzám, visszajöttek hozzám és én nem ezt néztem.

Nem állok mellette, hétvégén is tök egyedül vásárolt be, elköltött vagy 50000 Forintot. Én kérdeztem, hogy van-e nála pénz, segíthetek-e, de szerinte ezt nem kérdezni kell. Nem vagyok mellette, csak dumálok.

Ma elment azstrológushoz, ami azért vicces, mert elvileg nem hisz ezekben a dolgokban. Kiváncsi vagyok, mit mondtak neki..

Beszéltem az egyetlen és legjobb barátnőjével. Ő korrekt lány, volt már hasonló cipőben. Azt mondja, hogy az egész rajtam múlik, mert hatalmas előnyöm van a pasival szemben: nálam lakik ő is és a kisfia. Az egész rajtam múlik. Azon, hogy én hogyan viselkedem, hogyan állok ehhez az egészhez.

Fordítsuk meg a kérdést, mondta. "Ha te lennél szerelmes egy másik lányba, akkor kin múlna, hogy mi lesz? Azon, hogy a párod hogyan viselkedik és ráébreszt arra, hogy valóban ő kell, vagy te majd ráébredsz magadtól? Nem. Ilyenkor elszaladt az agyad, ilyenkor az ember nem normálisan gondolkodik, úgyhogy igenis a párodon múlna."

Ez remek. Szerelmes lett egy pasiba és rajtam múlik, hogy visszatér-e majd hozzám, újra szerelmes lesz-e belém. Őszintén? Nem hiszem. Azt értem, hogy ez az érzés majd elmúlik nála, de addig mi lesz? Vagy azután? Visszatér hozzám érzelmileg, majd megint beleesik valakibe?

Azt is mondtam, hogy iszonyatos érzés a tudat, hogy vele találkozgat, szexel. Azt mondja a barátnője, hogy a kisfia életére higgyem el, hogy nem szexel vele. (Gondolom, ezt arra érti, hogy mióta visszajött hozzám.) Rajtam múlik.

Remek. Tegnap át szerettem volna ölelni és kénytelen-kelletlen megölelt. Nem csókolózunk, nem szexelünk, nem simogatjuk, ölelgetjük egymást. Hogy fog ez megoldódni?

Elutazom Horvátországba a hosszú hétvégére. Neki amúgyis munkája van a hétvégén, még aug. 20-án is fogadást adnak. Kedd este jövök vissza, azt mondta tegnap, majd akkor megbeszéljük, mi legyen. Az lesz, hogy szétmegyünk.

Szeretem. Nem értem, miért ez a mérhetetlen fájdalom, mi a célja az életnek evvel, mit kell tanulnom, vagy miért kell bűnhődnöm.. Nem értem. Szerettem volna, hogy boldogok legyünk. Együtt. Hárman...

Egyszerűen megszakad a szívem. Itt ülök az irodában és azon gondolkozom, miért történt velem ez.. Biztosan célja van, valamit tanulnom kell.. De a fájdalom túlságosan mardosó, túl friss és mély a seb..

Mindent megtettem a kapcsolatért. Boldogan felneveltem volna a kisfiát és a magaménak éreztem! Ezt akartam, őket, ők a családom! Mindent megtettem értük, mindent! Most fogja kezdeni az ovit, ő természetesen holmi általános óvodába nem teszi be, így találtunk egy magánóvodát havi 90 ezerért. Ott jó helyen lesz.

Azt mondta, most mindent megtesz, mindent, hogy olyan életszínvonalon éljenek ezek után is, mint velem. Mi a minden?? Miért kell ezt így a pofámba vágni? Én nem hibáztam! Én csak szerettem őket. Szeretem őket. Nagyon.

Tudtam, már az elején mondta, hogy neki nagyon fontos az anyagi jólét. Így megteremtettem. Most is, mikor Olaszo-ban voltunk, Prada és Gucci cipőket kapott, ruhákat, stb. Miért? Mert iszonyatosan szeretem és boldog voltam, hogy 5 percig olyan volt, mint régebben.

Megszakad a szívem. Zokogni tudnék, zokogok is. Iszonyatos ez a fájdalom. Azt írják, mára betegségnek nyílvánították. Elhiszem. Nem vagyok önmagam. Boldog, magabiztos, kiegyensúlyozott pasi voltam, de most boldogtalan vagyok és szenvedek, őrlődöm.

Leírhatatlanul fáj. Azt mondom magamnak; az idő majd megoldja. Az idő. Remek. De ez most nem igazán segít rajtam és nem hozza vissza. Bár tudom; azt mondjátok, jobb is, ha nem.

Higgyétek el, nem csak magamat sajnálom. A kisfiunkat/a kisfiát és őt is. Mi lesz így velük? Hol itt a példás apa-minta? Ki képviseli majd ezt? Egy nős férfi, aki elhagyja a két gyerekét? Neki fontosabb lesz majd a kicsi, mint a saját 2 gyereke? Nem. Nem lesz az. De az sem biztos, hogy együtt lesznek.

Többen mondják most nekem, nem kellett volna egy céltudatos, okos, gyönyörű nőt választanom. Én kérdem, miért? Nem bánom az elmúlt 2 évet. Csak visszasírom azokat a boldog hónapokat, mikor éreztem, hogy engem szeret, engem akar, szerelmes belém..

Most már zokogok. Ez borzalmas. Most hívott az egyik legjobb barátom és alig tudtam beszélni vele, elcsuklott a hangom. Ez nagyon durva. Elég!! Ez iszonyatos, alig lehet kibírni. És miért kell? Mert "ha bezáródik egy ajtó, kinyílik egy másik"?? Akarom a másik ajtót? Ezt akarom, de ez bánt, ez fáj.

Azt mondják a barátaim, hogy örüljek annak, hogy a cégem megy. Mi lenne, ha az is..? Igazuk van, örülök neki, hatalmas erővel, kitartással, szenvedéssel dolgoztam meg érte. Mennie kell.

Az az igazság, hogy a kapcsolatért is nagyon-nagyon megdolgoztam. Beleadtam mindent. Nem ez kell neki. Nem ez..

Eltelt a hétvége. Nagyon gáz. Együtt lakunk még, hárman. Fáj, nagyon fáj látnom őt, nem szeretném elveszíteni, de már elvesztettem. Nem a legjobb a hangulat, a barátnője mindkét nap átjött hozzánk, én szombaton átmentem egy haveromhoz, tízig nála voltam, ők állatkert, ebéd, mozi, vásárlás. Vasárnap főzött, megint átjött a barátnője ebédre. Este átugrottak hozzá elhozni egy DVD mesét. Tegnap lementettük az én notebook-omra is a mostani dél-olaszországi nyaralásos képeket. Legalább meglesznek nekem. Emlékbe.

Megszakad a szívem, szétszakad. Reggel megtaláltam a vibrátorát a párna alatt, ma fog megjönni neki, nem csinált vele semmit, végig a kicsivel volt, lent aludtak el. Én meg néztem a TV-t mellettük. Fáj. Nagyon fáj.

Szerelmi csalódásom története

2005. április végén ismertem meg, bemutattak minket. Első látásra megtetszett, gyönyörű, valóban sugárzóan szép lány volt. Ma is az..

Találkoztunk 2 nappal később és kiderült, hogy nyelveket beszél, egyetemet végzett, okos, céltudatos nő. 27 éves volt akkor, én 28. Hajnali 3 óráig nem tudtunk elválni egymástól, hihetetlen érzés volt..

Megtudtam, hogy előző házasságából van egy 9 hónapos kisfia. Valamiért természetesnek éreztem, hogy ez nem lehet probléma, örültem neki. Teltek a hónapok és folyamatosan mondtam maganak, hogy ez életem legboldogabb része, iszonyatos jó volt a tudat, hogy éppen megélem.

Már az első találkozáskor nyíltan a tudtomra adta, hogy ő nem fog és nem is akar rosszul élni, tehát a pénz a prioritási sorrendjében igazán előkelő helyet foglal el. Az ex-férjéről olyan dolgok derültek ki, amik miatt kikerült a drágám lába alól a talaj, egyedül maradt a kisfiával, medencés házat hagyott hátra, luxusautót, jólétet. Visszaköltözött az anyukájához, talált munkát, vezető pozíciót. Örültem neki.

A munkájában tudatosan használta a szépségét, az eszét és a férfiak a lábai előtt hevertek, ráadásul olyan szakmában helyezkedett el, ahol majdhogynem kizárólag férfiak vannak döntéshozó pozícióban, illetve a szakmában is csaknem kizárólag férfiak mozognak.

Zavart a nyitottsága a külvilággal, zavart az, hogy flörtöl, de ő erre azt mondta, hogy ez a munkája része, építi a kapcsolatait. Ez semmi több.

Majd 2006. februárjában 2 barátnője közül az egyik elszólta magát; hogy ez már a 2. házassága volt.. Megrázott. Miért kellett titkolni?! Sajnos ráadásul a második házasságáról is túl sokat megtudtam. Kiderült, majdnem szétmentünk, de kirakta a barátnőjét, mondván; átverte és kiadta őt. Senkinek - nekem sem - semmi köze a múltjához. Maradt 1 darab szingli barátnője.

2006. áprilisában hidegebb lett, elszaporodtak az esti üzleti vacsorák. Nem bírtam ki és belenéztem a telefonjába. Szerelmes sms-ek voltak egy férfitől, akivel találkozgatott és látszott a szövegből, hogy írt a férfinek egy szerelmes verset, aki idézgetett belőle és írta, ő is ezt érzi. Mondtam neki, hogy baj van. Láttam az sms-eket. Kiakadt, hogy milyen jogon mászom bele a magánszférájába.. De az este végére nyogodtan váltunk el. Ő nyugodt volt. Én már nem. Felmerült bennem, hogy eljegyzem, amit május 1-én meg is tettem egy gyönyörű gyűrűvel egy wellness szállodában. Igent mondott, mint mondta, ilyen gyűrűnek nem lehet nemet mondani. Elkezdtem lakást keresni, hogy összeköltözzünk hárman. Ő 1 hét múlva konferenciára utazott Athénba, ahol megismerkedett egy pasival és mikor hazajött, vacsorázni ment vele, mert a férfi állásajánlatott tett neki.. Hm. Megint éreztem, amit már múltkor is. Belenéztem és..ezt írta a pasinak: "nekem tetszel, szívesen töltöm veled az időt.." Iszonyatosan fájt.

Hidegebb lett megint, rajtam látszódott, hogy feszült vagyok hetek óta, nem vagyok vidám és laza. Nem tudtam az lenni, a szerelmem.. Miért??!

Közebn megvettük a közös bútorokat, találtam egy gyönyörű lakást Budán, és kivettem.

Majd június 1-én elment egy "rendezvényre" és én beleütköztem egy moziban, ahova egy régi ismerősével ment. Szép kis rendezvény. Levettem róla a gyűrűt. Vége.

Én lettem a legundorítóbb ember a Földön. Hogy így viselkedtem, így reagáltam, pedig ő csak egy kicsit ki akart kapcsolódni, elmenni pár órára a feszültségből. Nem csinált vele semmit. Ez kiderült később, hogy így is volt.

7-én sírva költöztem be egyedül a 120 négyzetméterbe, tök értelmetlenül.. Minek 3 szoba, plusz nappali nekem, egyedül? A közösen választott bútorok is megérkeztek.

9-én találkoztunk egy semleges helyen, hogy megbeszéljük, hogy vége. Átmentem hozzá, hogy elhozzam tőle pár cuccomat, ami ott volt, de ahogy beléptünk a lakásba, egymás karjaiban találtuk magunkat és végigszeretkeztük az éjszakát.

Olyan boldog volta, mint még soha!! Összeköltöztünk! Elutaztunk Marbellára, majd Horvátországba. Csodálatos volt. Augusztus közepén már hárman laktunk együtt. Olyan leírhatatlanul szép időszak volt, hogy nincsenek rá szavak. A karácsonyunk tökéletes volt. Boldog, kiegyensúlyozott, mint az életünk. Születésnapjára egy egzotikus utat kapott, ahová januárban utaztunk el. Fantasztikus élmény volt.

Márciusban felhozta az örökbefogadást. Szeretné, hogy hivatalosan is én legyek az apukája a kisfiának, aki mellesleg már az összeköltözésünk óta Apának hívott.. Boldog voltam. A Gyámügynél megtudtuk, hogy házasságot kell kötnünk. Közben a hétköznapok átvették a hatalmat, de boldog életet éltünk. A pasik természetesen nyomultak és ő a kapcsolatépítései miatt nem volt teljesen zárkózott. Ebédek, találkozók. De nem csalt meg, tudtam, de féltem, hogy elveszítem. Elveszítem őt, elveszítem a családom, elveszítem ezt a leírhatatlan boldogságot.

Április végén összeházasodtunk, nem kerítettünk neki nagy feneket, majdhogynem a teremből utaztunk el a francia riviérára. Gyönyörű volt. Ő is..

Június elején volt a kisfiunk/kisfia születésnapja, vasárnap tartottuk. Szép, családi ünnep volt, elhalmoztuk minden jóval. Mint mindíg.

Másnap csalt meg. Az esküvőnkre 6 héttel.

Megéreztem. Láttam rajta, amikor hazajött. Egy napot vártam, majd mondtam, hogy beszéljünk. Elmondtam neki, hogy tudom, érzem. Tagadott, de látszott, hogy igazam van. Felhívtam a barátnőjét is, hogy miért tette, miért kellett, ha ő ennyire tudatos, akkor most miért nem gondolkodott..? Ő azt mondta, nagyon sajnál, sajnálja, hogy mindíg a jó emberekkel történnek rossz dolgok. Letettem a telefont. A párom megváltozott és támadóból átment könyörgőbe. Ő soha többet ilyet nem fog, egyszeri, meggondolatlan botlás volt. Engem szeret. Egész éjjel beszéltünk és én azt mondtam; költözzenek el, ő egy ribanc, nem érdemli meg ezt az életet. 2 napig könyörgött, én 2 napig mondtam, hogy takarodjon el.

Majd váltott. Hideg lett. Azt mondta, undorító ember vagyok, hogy kitettem őket az anyukájához, azt hitte, hogy ez az ő lakásuk is.. Ráébredtem arra, amit mindíg is tudtam; őt akarom! Vissza akarom kapni. Ő hajthatatlan lett, mindennek elmondott, én hajtottam őt bele ebbe a helyzetbe, ez csak szex volt, legyünk felnőttek, ő nem hagyott volna el sohasem, megbotlott és nem bocsájtottam meg neki, pedig könyörgött.

Időt kért. Azt mondta, át kell gondolnia mindent. 2 hét múlva találkoztunk, ahol én lettem a legutolsó szemét, a senki, hogy kitettem őket. Már egy szó sem esett arról, hogy ez csak egy hülye, de érthető reakció volt a részemről arra, amit ő tett (!!), arról volt szó, az lett a célpontban, amit én tettem.

Ő nem fog visszajönni, talál egy lakást, vállal több munkát, mondta.

Azt hittem, belehalok. 6 hétig ment ez így, nem ettem, nem aludtam, nem tudtam dolgozni és koncentrálni semmire. Leállította az örökbefogadást.

Aztán rájött, hogy mégis én kellek. 3 hete visszaköltöztek. De nem volt már ugyanolyan. Ő azt mondta, ne presszionáljam, idő kell neki, de megint hideg lett. Tudtam, hogy ez mit jelent.. Ismerős érzés volt.. Iszonyatos feszültté tett, nem lettem laza, nem lettem vidám, féltem.

Múlt héten elutaztunk Olaszország egyik legszebb részre és ő sms-ezgetett elég sokat. Azt mondta, a barátnőjével.. Megnéztem. Nem bírtam ki. Tudnom kellett, hogy nem én kettyóztam-e már be és képzelődöm. Nem képzelődtem. Ezt írta a pasi, akivel megcsalt:

"Alig várom, hogy újra átölelhesselek, szerelmem, újra érezhessem a bőröd illatát. Már csak pár nap és újra itt vagy nekem. Szeretlek"

"Behunyom a szemem, rád gondolok, újra szeretkezünk egy nagyot"

És a legdurvább:

"Én is szeretlek, kicsim, imádom a szerelmes költői vénádat"

Szétszakadt a szívem. Elkezdtem zokogni a tengerparton, vele sms-ezget, miközben velem van, azzal, akinek örökbe szerette volna adni a gyerekét, akihez visszaköltözött a kisfiával. Megmondtam neki, hogy tudom, érzem, hogy van valakije.

Ő: elege van ebből a légkörből, én még mindig féltékeny vagyok rá, és nem azt nézem, hogy visszajött és hozzám jön haza, velem kel és velem fekszik. Nincs neki senkije.

Adjak neki 2-3 hetet és elköltöznek. Itt tartunk.

Iszonyatos mértékben szeretem. Leírhatatlanul. De ez sok. Olyan nagyon fáj, olyan nagyon szenvedek, hogy nem tudom, fel tudom-e dolgozni a fájdalmat. Nem tudom elképzelni. Szeretem és őt akarom. A szívemmel. Még ezek után is.
De lehet, hogy be kéne már végre látnom, hogy ennek vége kell, hogy legyen. Átvert. Többször is. Most nagyon. Miért? Lehet, hogy mert lehoztam neki a csillagokat is az égről, szeretem őket, őszintén.

Nem tudom, most mit tegyek. Látom, hogy csak ez jár a fejemben és ez egy ún. beszűkült elmeállapot, amiből ki kéne végre jönnöm, de nem megy..

Leírhatatlanul fáj. Elmondhatatlanul szeretem.