Rég nem írtam. Azt szerettem volna, hogy nézzük meg az idő távlatából, mi is a helyzet.

2 hónappal ezelőtt ráébredtem, hogy még ha vele is maradnék, csak ideig-óráig tartana ki mellettem, hiszen ő -sajnos- nem egy kitartó, érzelmes típus. Megálltam a tükör előtt és feltettem a kérdést magamnak: "Kinek hazudsz?" Magamnak hazudtam..

A legfontosabb, hogy magunkat ne verjük át, ne csapjuk be.. Rá kellett jönnöm, hogy soha nem szeretett úgy, ahogy én, sőt, úgy érzem, soha nem szeretett, az egészet aggyal csinálta végig.

Létrehoztam neki egy vadonatúj, hófehér múltat, egy új, csillogó hivatkozást, amitől ő több lesz az új pasik szemében. Hiszen engem már úgy emleget, mint a "férjét", mint a "gyermeke apját" - és valljuk be; ha valaki így aposztrofál egy embert, akkor nem kérdezünk bele: hm.. és volt előtte még 2 házasságod? És ki a gyerek apja? Nem. Szépen, ügyesen létrehoztam neki egy csodaszép múltat, ami kitörölte a valós múltjának szennyét.

Ahogy hallom, most egyszerre 6 férfi "ül a hintában": egy sportmanager, egy neves politikus, egy informatikai cég első embere, egy olasz és egy svájci üzletember és.. persze megvan még a pasi, akivel engem csalt.

Ha igazán "szerelmes" lett, ahogy ő mondja, akkor hogyan képes mellette még 5 férfival is lefeküdni, vacsorázgatni, szerelmes sms-eket váltani, hétvégézni..? Nem. Ő beteg ember. Nem tudja azt a mély, mindent elsöprő érzelmet átélni, amit én tudok, vagy akár Te, kedves olvasó. Nem kitartó, nem érzelmes ember. De nem hibáztatom őt ezért, mint ahogy nem hibáztathatjuk az autistát sem a betegségéért. Én sajnálom őt. Sajnálom és szomorú vagyok, mert olyasmiben hittem, ami már az első másodpercben nem volt igaz...